Találkozás a szálerősített betonnal
2018-ban találkoztam először a statikai beton makroszállal. Ennek a terméknek Eco Fiber volt a neve. Előtte azt sem tudtam, hogy létezik szálerősített beton.
Elsőre el sem hittem, hogy mindazt tudja, amit állítottak róla.
Ám újra meg újra szembe jött velem, és nem hagyott nyugodni a dolog.
Kétszer építkeztem életemben, és sokszor betonoztam.
A betonacél háló megakadályozza a beton kötés közbeni megrepedezését, és jelentősen megnöveli annak húzószilárdságát.
A betonacél beszerzése korábban nem volt nagy kihívás, inkább a vesződés amit okozott:
- elmenni a vastelepre, megvenni
- valahogyan hazavinni (volt, hogy összetekertük, aztán nem tudtuk kiegyenesíteni)
- otthon lepakolni, helyére tenni, távtartózni
- a betonozás során a vékony hálót összetapostuk, a vastag sem könnyítette meg a dolgunkat
- kötés után ha fúrni kellett könnyen vasat kaptunk, és már meg is állt a mutatvány.
Ezért elkezdtem utánajárni, hogy mit is tud a statikai beton makroszál. A szálerősített beton mi mindenre jó.
Megtanultam, hogy ezekhez a betonozási feladatokhoz használható betonacél háló kiváltására:
- szerelőbeton
- lemezalap könnyűszerkezetes házakhoz, garázsokhoz
- aljzatbeton
- járda
- kocsibeálló
- terasz
- filagória
- térbeton
- talajon fekvő lépcsők
- aknák, medencék alja
- előregyártott betonelemek
A makroszál beszerzése azonban nem volt egyszerű. Nem találtam olyan forgalmazót, akinél egyszerűen meg lehetett volna rendelni, és rövid határidővel kiszállították volna.
Ezért úgy döntöttem, hogy kiépítem ennek a lehetőségét országos szinten.
Ennek már 4 éve. Azóta sokkal jobban megismertük a szálerősített betont, és több gyártó termékét is forgalmazzuk:
A termék nevekre kattintva az adott termék weboldalára kerülsz, ahol 2 perc alatt akár meg is tudod rendelni azokat.
Ebben a cikkben pedig arról írok, hogy milyen előnyei vannak a statikai beton makroszál alkalmazásának a betonacél hálóval szemben: A szálerősítésű beton előnyei
Siposs Levente
felújítás szakértő
A tartós felújítások elkötelezett híve